Élethelyzetemből adódóan néhány hónapot eladó, bérbeadó ingatlanok keresésével töltöttem idén év elején. Megdöbbentően sok az üres ingatlan az országban, amelyek tulajdonosai nem laknak az ingatlanban, de tapasztalataim szerint sem eladni, sem bérbe adni nem nagyon akarják tulajdonukat.

Másutt laknak, a lakást részvény helyett, „enni nem kér” alapon tartják, maximum eltúlzott vételár vagy bérleti díj ellenében engednék át másnak. Ha nem lenne eltúlzott a vételár/bérleti díj, akkor az ingatlan nem állna üresen – azt hiszem, ezt alapvető igazságként leszögezhetjük. De igen jelentős az a réteg is, aki sem eladásra, sem bérbeadásra nem hirdeti üres lakóingatlanját, az ingatlan egyszerűen befektetésként „van”. Ez nem helyes, ez a nemzet erejének pocsékolása, ami a mostani lassú népesedési összeomlásban tarthatatlan.

Nem kellene ide csok meg egyéb, a családokat poros pusztákba (új építésű ház) meg messzi külvárosokba (új építésű lakás) űző látszatintézkedések, kizárólag azt kellene elérni, hogy ezeket az üres ingatlanokat eladják/bérbe adják tulajdonosaik.

Aztán ha valamelyik mégis bérbe ad, akkor kezdődik a titkolózás az adóhivatal előtt, az adócsalás, a rettegés a nem fizető bérlőtől meg annak az adóhivatali feljelentésben megnyilvánuló bosszújától.

Nem vallom a „dögöljenek meg a gazdagok” alapelvet. De a mai magyar ingatlanhelyzet nagyon nem normális, és sürgős állami beavatkozást kíván.

Az üres ingatlanok tulajdonosait üresen álló ingatlanjaik eladására/bérbe adására kell serkenteni, ennek pedig nincs más útja, mint az üresen álló ingatlanok adóztatása. Egy üresen álló lakás a nemzet energiájának pocsékolása, a tragikus népesedési helyzet továbbrontása. A családokat nem csokkal kell száműzni a poros pusztákban épített házakba meg silány külvárosi új építésű lakásokba, hanem kedvező áron bérelhető/megvehető ingatlanokhoz kell őket juttatni.